A védők  elmondták, hogy ügyfelük panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen. Damu Roland részletes vallomásában "egyértelművé tette", hogy ártatlan, és hogy bizonyítsa ártatlanságát poligráfos vizsgálatot kért.

eld.jpg

Damu Roland

A BRFK hivatalos tájékoztatása szerint a délutáni órákban egy 36 éves férfit állítottak elő, akit gyanúsítottként hallgatnak ki súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A gyanusítás szerint a férfi 2010. november 17-én 20 óra körül felment az angyalföldi lakására a volt barátnőjével, majd ott feltehetően több alkalommal bántalmazta a sértettet, aki segítségért kiabált. Ezután a férfi fenyegette és kérdőre vonta, majd elengedte a sértettet, aki taxival hazament.

Otthonról értesítette egy barátját, aki kihívta a mentőket. A 28 éves nőt a mentők szállították kórházba, ahol ellátták sérüléseit. A bántalmazott nő a kórházból értesítette a rendőrséget, majd feljelentést tett a volt barátja ellen.

Az ügyben a további eljárást a XIII. kerületi rendőrkapitányság folytatja le. A Jóban Rosszban sztárját a botrány miatt a TV2 csütörtökön azonnal szerződést bontott és a sorozatból és a televíziótól is távoznia kell.

Címkék: Damu Roland, kis szines