2021.05.08 - Szombat
Mihály
2ºC / 16ºC
Tiszta égbolt

Megasikerre van ítélve a társulat? 2010. November 05. - Péntek 19:05 | Címkék: Bikali Sándor, Roxinház, Megarox Társulat, Jusits Zsolt, kis szines

Már csaknem 50-en vannak a Megarox Társulatában, amelyet Jusits Zsolt alapított a kaposvári Roxínházból való távozása után. Ahogyan arról beszámoltunk, nyáron a Roxínház egy egyesületet hozott létre, amelyben neki nem jutott szerep, bár eredetileg ő alapította a társulatot.

megarox

Az új csapat nyár óta 30 fellépésen van túl. Most új műsorukon dolgoznak. A társulatvezető azt is elárulta, a roxínház alapítvány sorsa is rendeződni látszik. A járművek például már visszakerültek hozzá.

Egykori Roxínházasok, mint például Torma Emese és új tagok, mint az osztopáni Malomárok Táncegyüttes is felléptek. Most már az új műsorra készülnek a kaposvári helyőrségi klubban, két hét múlva mutatják be Tabon. Operett és musical részletekből áll. A társulat tagjai nem mindig próbálnak együtt, néha csak páran gyakorlják a koreográfiát.

- Többfajta táncstílust kipróbáltam már, de ezekben a musicalekben háttértáncosként, ez áll a legközelebb hozzám, ezt szeretem legjobban csinálni - mondta Pálfi Ádám.

Ádám új a csapatban, de most már 11 egykori Roxínházas is itt szerepel.

- Igazából nem érdekeltek a hatalmi harcok, és már a hangulat se volt olyan számomra, amiért én odamentem, és Zsolti barátom föltette ezt a kérdést, hogyha van kedvem, jöhetnék ide, mondam hogy nagyon szívesen. Tényleg jobb a hangulat, emberségesebb itt a helyzet - mondta Bikali Sándor.

Teljesen új dalok, új stílus-ezt szeretené a társulatvezető a Megaroxban. Például operettrészleteket is előadnak. Teljes darabot csak jövőre terveznek. Most egyelőre nincs meg a háttér hozzá. Jusits Zsolt azt mondja, ez hamarosan megoldódik. A Roxínház Alapítványt ugyanis ő hozta létre, így jogilag hozzá tartozik.

- Jövő héten ülünk össze és akkor lesz egy tisztújítás, lesz egy elnökválasztás, megtörténik az átadás, átvétel, és végülis elmondhatom ország-világ előtt, hogy nem üres kézzel jöttem el a Roxínháztól, mert ez így van és akkor lesznek jelmezeim, díszleteim, kellékeim. Nyilván normális ütemben, én nem az az ember vagyok aki tönkreteszi a Roxínházat - mondta Jusits Zsolt társulatvezető.

Az alapítvány tulajdonában lévő 2 kisbusz és 1 teherautó már visszakerült hozzá. A székház sorsáról azonban a tulajdonos megyei önkormányzat dönt majd, azt ugyanis a Roxínháznak adták oda használatra.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás