Kinga még csak 14 éves, de már most a somogyiak kedvence. Már megnyert egy amatőr klipversenyt és egy neves magyar zenekarral is dolgozott együtt. Angol, albán, spanyol és bosnyák nyelven is kiválóan énekel.
Kinga 9 évesen állt először színpadra. Népdalénekesként szinte minden alkalommal a dobogó legmagasabb fokára skálázta fel magát. A Sebestyén Márta utódjaként emlegettet énekes még csak 14 éves. Első fellépései meghatározók voltak. Jáger Kinga a kaposvári Toldi Gimnázium diákja, ahol az éneklés mellett színészetet is tanul. A kaposvári közönségnek már megmutatta képességeit: a színház tavaly bemutatott Olivér című darabjában gyerekszereplőként is feltűnt. A fiatala tehetség elmondta: akkor döntötte el, hogy lehet, hogy színészi pályát választaná. Nagyon megtetszett neki, rengeteg tapasztalatot szerzett a színházban.
A későbbiekben Euróvíziós Dalfesztivál amatőr klipversenyét is megnyerte. Így bukkant rá az a neves producer, aki közreműködött többek között Enrique Iglesias és Hillary Duff énekesi karrierjében is, és felkérte, énekelje el a Balkan Fanatik új albumának beharangozó dalát. A „Ha te tudnád” a nyár slágere lett és felkerült az MR2 Petőfi albumára is. Kinga sikere azóta is töretlen. Épp egy musicalre készül, amit a Megaszatáros Torres Danival közösen terveznek. Kinga életében most az iskola az első, pedig folyamatosan kapja a felkéréseket. Állatorvosnak készül. Népdalok helyett most épp külföldi rockdalokat formál a saját stílusára.
Címkék: neves producer, Jáger Kinga, ének, tehetség, Böhönye, kis szines