A Kékhullám Zászlókat azok a balatoni, Fertő tavi, Velencei-tavi és Tisza-tói strandok és kikötők nyerhetik el, amelyek a legtisztább fürdővízzel és partszakasszal rendelkeznek, megfelelő infrastrukturális és higiéniai feltételeket biztosítanak, valamint kiemelten figyelnek a biztonságra és a gyermekekre is.

Kékhullám zászlóra pályázó fürdőhelyeknek szigorú követelményeket kell teljesíteniük. A pontozásnál a szakemberek figyelembe vették, hogy milyen a víz minősége, mennyire rendezett a strand területe, mennyi pihenőhely jut egy főre, kellő figyelmet fordítanak-e a strand tisztaságára, a hulladékgyűjtésre és a higiénés feltételekre. Az értékelésnél fontos szempont volt a biztonság is: vizsgálták, hogy van-e úszómester, elsősegély-nyújtó hely, és hogy milyen a vízimentő-szolgálat.

Egy Kékhullám zászlós strandon biztosítani kell a mozgáskorlátozottak számára a megfelelő illemhelyeket, rámpákat, és a legkisebbeknek is biztonságban kell lenniük. Vizsgálták azt is, hogy a fürdőzőket megfelelően tájékoztatják-e a vízminőségről, hogy a hajózóktól elkülönülten lehet-e fürödni, és hogy milyen sportolási, étkezési és szórakozási lehetőségek vannak. Fontos szempont a környezetvédelem is: egyre több helyen jelennek meg a szelektív hulladékgyűjtő szigetek.

A listában szerepelnek szabad strandok is: ezek főleg önkormányzati kezelésben vannak, és az ingyenes belépésért cserébe a fizetős helyekhez hasonló minőségi szolgáltatásokat kínálnak.

furdok2

(Forrás: penzcentrum.hu)

Címkék: Kékhullám, zászló, Balaton, kis szines