csodakocsi

A négyüléses "ember-elektromos" hibrid a lábhajtás helyett kézit kapott, ezzel az emelkedőkön elvileg 50 km/h, sík terepen pedig akár 100 km/h sebességet is elérhet. A jármű Charles Samuel Greenwood mérnök agyszüleménye, aki az 1960-as évek óta dolgozik a tökéletes emberi hajtású jármű kifejlesztésén.

Most talán el is juthat valameddig ez a különös szerkezet, ami az Autoblog Green szerint az Egyesült Államokban megfelel a forgalomba helyezés követelményeinek, és amennyiben négyen dolgoznak a kézi hajtányokon, akár pusztán emberi erővel is közlekedhet. Greenwood szerint a karosszériához szinte bármilyen akku és elektromos technológia hozzáigazítható.

Az elindítása kicsit a felhúzható játékokéra emlékeztet, a kétkezes hajtány néhányszori előre-hátra mozgatásával a szerkezet máris megindul. Állítólag a működtetés nem támaszt túlzott fizikumbeli követelményeket, a gyártó szerint egy jó formában lévő nyugdíjas is képes a kezelésére - hazai viszonylatban ez kissé merészen hangzik - és könnyű a rokkantak számára is alkalmazhatóvá tenni.

Bár nem Greenwoodé az egyetlen emberi erővel hajtható autó, mégis az övé tűnik a legígéretesebbnek. Az amerikai kontinensen évente adnak egymásnak találkozót az ilyen jellegű járművek a Gépészmérnökök Amerikai Szövetsége (ASME) által megrendezett a nemzetközi Ember Hajtotta Jármű Versenyen, ahol jellemzően egyetemisták által épített aerodinamikus szerkezetek mérik össze az erejüket. Szeptemberben a csapatok Venezuelában versenghetnek, a járművek csúcssebessége azonban az eddigi években csupán óránkénti 30-35 kilométer körül mozgott, nem csoda tehát, hogy az Imagine PS által ígért sebesség nem kis érdeklődésre tart számot.


Greenwood járműve 15500 dollárba fog kerülni, az értékesítése jövőre kezdődhet. A cég közleménye szerint eddig 100 előrendelésük van, a gyártást 800 darab elérésekor indítják be.

A jármű amellett, hogy környezetbarát, építi a csapat szellemet, karban tartja izomzatot és ellentétben sok más járművel, dinamikus mozgásra bírható akkor is, ha kifogy az üzemanyag, vagy lemerülnek az akkumulátorok.

Forrás:sg.hu

Címkék: Greenwood, hibrid, elektromos, autó, kis szines