erdei suli

A Sziágyon nyaraló borsodi gyerekek szinte kivétel nélkül átélték az árvizet Borsodban. Mulató Máté elmondta: mellkasig érő víz volt a házukban. Háromszor bent volt a víz az ingatlanban és homokzsákolni kellett. A pedagógusok azt mondják, a gyerekek közülük sokan felnőttek az árvíz alatt.

Balákné Molnár Judit kísérő pedagógus hozzátette: ez a hét segített feledtettni mindazt, amit az árvíz idején át kellett élniük a gyerkeknek. 27-en jöttek a borsod megyei Szikszóról a sziágyi erdei iskolába. A gyerekek hamar belakták a festői környezetben található vendégházat, és egy percig sem unatkoztak.

Török Liliána elmondta: voltak strandon, a vidratelepen és Kaposvárt megnézni. A fiúknak nagyatádi hadipark tetszett a legjobban. A vállalkozó kedvűek fegyvert is ragadtak. Nem maradhatott el a mai erdei túra sem. Egy rögtönzött környezetórán a fákat tanulmányozták a gyerekek. A nyári táborozás mellett a somogyi vadászati társaság más módon is próbál segíteni a borsodi árvízkárosultaknak.

Merczel István a Sefag Zrt. erdészetpolitikai és ellenőrzési osztályvezetője elmondta: nyitottak egy saját bankszámla számlát, amelyen az árvízkárosultaknak gyűjtenek saját munkatársaik köréből, illetve rendelkeznek kiváló minőségű parkettákkal, amellyel az ottani közintézmények parkettázását fogjuk tudni majd elősegíteni. A szikszói gyerekek vasárnap indulnak haza az erdei táborból, ahonnan - mint mondják - örök emlékekkel távoznak.

Címkék: Szikszó, Borsod, Sziágy, Sefag, nyaralás, kis szines