Óvoda

Két-három éve még kétszeres volt a túljelentkezés a Nemzetőr sori óvodában. Most nincsenek létszámgondok. Mindenkinek jutott hely. A szülők mostanában nagyon tudatosan választanak óvodát. Minden részletet megvizsgálnak.  

- Meg akarják ismerni az ott dolgozókat, meg akarják tudni, ki lesz az óvónéni és találkozni szeretnének vele. És mindenhol körülnéznek, tehát az épület adottságait, az udvart,a  csoportszobát, minden ilyesmit mérlegelnek - mondta el a KaposPontnak Várkonyi Gáborné, a Nemzetőr Sori Központi Óvoda intézményvezetője. A csökkenő gyereklétszám miatt tudnak is válogatni. 18 évvel ezelőtt még csaknem kétszer annyi gyerek látta meg a napvilágot, mint most. Idén azok a gyerekek kerülnek óvodába, akik 2007-ben születtek. Jövőre még drasztikusabb lesz a fogyás. 25%-al lesznek akkor kevesebben.

Az idei óvodai beiratkozás zökkenőmentesen zajlott - közölte Stickel Péter oktatási igazgató. A város ugyanúgy mint tavaly, 86 csoportot engedélyezett. Viszont eddig idén 50-el kevesebben iratkoztak be. A belvárosi óvodák a legnépszerűbbek. Itt sok a körzeten kívüli gyerek. Úgy tudjuk, emiatt sokan átjelentették a lakcímüket. Szeptembertől a korhatár is változik. - A két és fél éves gyermekek, akik óvodaérettek, azok 2010. szeptemberétől már óvodába is járhatnak, azokba az óvodákba, ahol szabad kapacitások vannak - mondta el a gazdasági igazgató. Így az anyukák hamarabb visszamehetnek dolgozni.

Címkék: létszám, beiratkozás, óvoda, kis szines