Idősek

Egymás halálára várnak az idősek Somogyban,  Ám többségük már annyira leépül, mire beköltözhet, hogy egy-két évig él csak bent. Ráadásul a megye idős otthonai csődközeli helyzetben vannak. Támogatásuk évről-évre csökken.

Még misét is tartanak a patalomi otthonban. Az időseknek megpróbálnak mindent megadni, amit otthon is megkapnának - mondják az intézmény dolgozói. Így telnek a napok. Sütő Gyuláné egy hónapja költözött be. Barátkozik a többiekkel, de még nem szokta meg itt az életet. Pedig régóta szeretett volna bekerülni.

- Az uram 88-ban meghalt, a gyerekek megnősültek, elmentek, egyedül éltem és már nagyon rossz volt a magány. Annyira féltem mindentől, még a falevéltől is - sorolja az okokat az asszony.

Jelenleg egy-másfél évet kell várni arra, hogy valaki bekerüljön egy somogyi otthonba. Régebben még 15-20 évet is éltek itt bent az idősek. Ilyen most alig van.  

- Nagyon sok esetben olyan időskorúak kerülnek be intézménybe, akik nagyon betegek, nagyon leépültek, és ebből következően sokkal kevesebb időt élnek meg az idősotthonokban - mondja Varga Zsolt, az otthon vezetője.

Szegényházra jobban hasonlítanak ezek az intézmények, mint egy idősotthonra - mondja Varga Zsolt. Úgy véli: ez a folyamat akkor indult, amikor a kormány néhány éve elkezdte csökkenteni az idősotthonok támogatását.

Az ellátottak elhelyezésének évi támogatását 200 ezerrel rövidítették. Most alig több mint 600 ezret kapnak egy lakó után.

Ráadául az idősek is szegényebbek lettek, és a térítési díjat egyre kevesebben tudják kifizetni. A kötelező feladatot ellátó önkormányzat sem kap erre támogatást, és pályázati lehetőségek sincsenek.

Az intézmény vezetője, aki egyben a megyei idősügyi tanács elnöke is azt mondja: ha rövid időn belül nem lesz törvényhozási, szociálpolitikai és kormányzati változás, akkor teljesen összeomlik az intézményrendszer hálózata.

Címkék: idősek, kis szines