Hétvégi reggel. Fülemben zene, alattam vonat, mellettem szaladó táj, fölöttem késő őszi nap, mosolyogva. A kocsi lassul, fejem gyorsan balra, kinn égbe tekint a nagyberki templom tornya. Felpattanás, táska kézbe, vonatról lekászálódás. Két mosolygós arc, kedves barátaim már vártak. Puszi, kézfogás, autóba be. Tolat, fordul, irányba áll, és go. Huppanások, érdeklődő szavak, néhány kátyú, majd emelkedő. Egyre jobban, fel a hegyre, a cél Szalacska. Belógó ágak, két nyom a földes úton, gazos, füves, sárga leveles táj, kopaszodó fákkal, szőlősgazdákkal. Duda, integetünk, ők is vissza. Kikerültünk a városból, kikerültünk a hétköznapokból, a természet tárt karokkal fogad.
Megállunk az egyik présház mellett. A fehér ház mellett. Merthogy mindegyik fehér. Szerte a dombtetőn sok-sok fehér házikó, belül kemence, kandalló melege. Kinn egy szabadtéri, tetővel fedett rész, nagy kemencével, és bográccsal. Káposzta és csülök fortyog benne, de az még odébb van. Ismerősök, kedves helyi emberek, minden a 2009-es bormustra alkalmából gyűltek össze. Kicsit körbenézünk, s mire visszaérünk a házhoz, már el is tűntek. A néhány percnyi séta után megtaláljuk őket. Az apró kápolna előtt fotózkodnak, és a legközelebbi borász udvarán kóstoljuk a bort. Így megy ez utána is. Úgy három óra és öt-hat pincénél tett látogatásunk múlva igen jó kedvvel és étvággyal érkezünk meg a kiindulási ponthoz, ahol közben az asszonyok jóvoltából el is készült a kellemes ebéd. Frissen főtt csülkös káposzta, frissen sült kenyérrel és persze rengeteg borral.
Nóta csattan, odébb egy kecske csipeget a fűből, a ház sarkában fügefa pihenteti ágait. Az ég rikítóan kék, előterében citromsárga levelek az egyik fán. A távolban is őszül a táj. A viccek, az emberek, a nóta, a nosztalgiázások és a kellemes illatok mind egybeolvadnak. Nincs sietség, nincs kételkedés, csak összhang van, nyugalom és béke. Szalacska hegyén, ahol Öcsi bácsi a történelemről mesél, a két lépcsős római kori dombról, melyet réges-régen rabszolgákkal hordattak oda, és ahol a környéken sok tömegsírt lehet találni. Meg cserépdarabokat, amelyek egyértelműen a keltáktól származnak, látszik a színükön és mintájukon. Mutat is nekünk pár darabot, szakálla megmozdul, miközben mesél, kezében forgatva a kis feketés cserépdarabot. Mikor a földön dolgozik, sokat talál. A régészeket nem kedveli, de sok mindent találhatnának, ha kutakodnának arrafelé. Szemében csillog a lelkesedés, a bor párája és a letűnt korok dicsősége… Jó volt ott lenni, jó volt kilépni egy másik valóságba. Szalacska, Kata-hegy, Nagyberki. Vonatra fel, vissza haza. Kicsit támolyogva, de nagyon boldogan haza, és irány az ágy.
Címkék: borkóstoló, szalacska, mustra, nagyberki, bor, kis szines