A Kaposvári Járási Ügyészség hamis vád és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki bántalmazással vádolta a gyermekei nevelőszüleit, állításait pedig megrendezett hang- és videófelvételekkel próbálta bizonyítani. 

A vád szerint a húszas éveiben járó nő két gyermekét a gyámhivatal 2021 októberében nevelésbe vette, majd nevelőszülőknél helyezte el. A vádlott szülői felügyeleti joga innentől kezdve szünetelt, a kijelölt hétvégéken azonban ellenőrzés nélkül tarthatta a kapcsolatot a lányaival. Az egyik ilyen alkalmat a nő – mivel arra számított, hogy a gyermekei így majd visszakerülnek a gondozásába – arra használta ki, hogy az ekkor nyolc és öt éves lányait rávette arra, hogy a nevelőszüleikről valótlanul azt állítsák, hogy bántalmazták őket. 

A gyermekek bántalmazásra vonatkozó, alaptalan állításairól a nő ezután felvételeket is készíttetett, amelyeket eljuttatott a hatóságokhoz, így a vádlott koholt bizonyítékai alapján büntetőeljárás indult. Miután a nyomozás során fény derült az igazságra és a nevelőszülőkkel szemben indított eljárást megszüntették, a nőnek most hamis vád, illetve - mivel a kiskorú gyermekeinek erkölcsi fejlődését veszélyeztetve őket a bántalmazásra vonatkozó valótlan nyilatkozattétel útján bűncselekmény elkövetésére vette rá - kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is felelnie kell. 

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság tiltsa el őt minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól és tevékenységtől, egyúttal szüntesse meg a szülői felügyeleti jogát a gyermekei vonatkozásában.

Címkék: hang, nevelőszülő, felvétel, hamis, vád, videó, kék hírek