A Kaposvári Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a fiatal férfit, aki ittasan bántalmazta ismerősét a Kaposvár melletti községben.

A vád szerint a terhelt a 2024 májusának végén tartott rendezvényen a délutáni órákban észrevette azt a kiskorú fiút, akivel személyes konfliktusa volt. A vádlott ekkor a hazafelé tartó fiú után ment, megállította és kérdőre vonta a barátnőjével kapcsolatban. Mivel a terheltnek nem tetszett ismerőse válasza, ezért többször ököllel arcon és fejen ütötte.

a felhasznált képen a bűncselekmény helyszíne látható
a felhasznált képen a bűncselekmény helyszíne látható

A vádlott bántalmazását látta a közelükben tartózkodó házaspár, akik rászóltak a terheltre, valamint a férfi közéjük is állt. 

A megtámadott fiú nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásokkal járó sérüléseket szenvedett a vádlott ütései következtében.

Az ügyészség a beismerő vallomást tett férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, amely indítványnak megfelelőn a Kaposvári Járásbíróság a gyorsított eljárásban a terheltet - jogerősen - nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte, a büntetés végrehajtását pedig két évre felfüggesztette.

Címkék: falunap, részeg, megver, garázda, ittas, kék hírek