A Siófoki Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki először házastársát, majd pár hét elteltével ismerősét bántalmazta Siófokon.

A vád szerint az ittas terhelt 2023 karácsonyán a késő esti órákban hirtelen agresszív lett, és az ágyában fekvő feleségét becsmérelni kezdte. Az indulatos férfi azonban nem elégedett meg a nő szidalmazásával, hanem ököllel arcon ütötte, végül karjánál fogva nagy erővel a földre rántotta, így a sértett arca a beton padlózatba csapódott.

A nőnek férje bántalmazása következtében eltörött az állcsontja, amely sérülés hat hét alatt gyógyult.

A terhelt nem csak házastársával viselkedett erőszakosan, mivel ittasan 2024 februárjában barátját kétszer fellökte, majd egy gereblyével addig ütlegelte nagy erővel a férfi fejét, amíg az eszköz nyele széttörött.  

A vádlott ütéseitől a sértett horzsolással és töréssel járó sérüléseket szenvedett.

a siófoki rendőrök által készített képen a második bántalmazás eszköze, a törött nyelű gereblye látható
a siófoki rendőrök által készített képen a második bántalmazás eszköze, a törött nyelű gereblye látható

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

Címkék: sérül, feleség, barát, tör, megver, részeg, ittas, kék hírek