A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki azért verte meg ismerősét, mert az nem szerette volna, ha még egy éjszakát nála tölt el a vádlott és élettársa.

A vád szerint a terhelt 2023 áprilisában szabadult elzárás büntetéséből, és már szabadulásának napján felkereste élettársával ismerősüket azért, hogy ideiglenesen nála maradhassanak. A sértett eleget tett a kérésnek, így a vádlott és párja az idősebb férfi kaposvári otthonában éjszakáztak. 

A vádlott élettársával másnap este is a sértettnél tartózkodott, amikor mindhárman nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztottak el. Az este folyamán a sértett igyekezett távozásra bírni vendégeit, amitől azonban a terhelt indulatos lett és bántalmazni kezdte a nála jóval gyengébb fizikumú sértettet.

a felhasznált képen a bűncselekmény helyszíne látható
a felhasznált képen a bűncselekmény helyszíne látható

A férfi nagy erejű, fejre mért ökölütései következtében a sértett arcán többszörös, három és nyolc hét között gyógyuló, töréssel járó sérüléseket szenvedett, további verését a terhelt élettársa akadályozta meg. A sértett életveszélyes állapotba nem került, de ennek elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Címkék: tör, élettárs, szállás, megver, életveszély, börtön, sérül, kék hírek