A Kaposvári Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó férfival szemben, aki egy vita miatt gyújtogatott Balatonlellén.
A vádirat lényege szerint a vádlott 2021 decemberében, az éjszakai órákban egy balatonlellei vendéglátóhelyen italozott, amikor szóváltásba keveredett egy számára ismeretlen férfival. A veszekedés a kávézó teraszán, majd attól távolabb is folytatódott, ezért a férfi elhatározta, hogy sérelme megtorlásaként felégeti a vendéglátóhelyet.
A vádlott terve megvalósítása céljából a közeli benzinkútra gyalogolt, ott egy PET palackba benzint vásárolt, amit aztán szétlocsolt a kávézó teraszán. Miután a férfi meggyőződött arról, hogy az üzemanyag lángra kap, távozott a helyszínről.
A tűz a terhelt szándéka ellenére kis idő múlva a hideg idő és a gyúlékony anyagok távolsága miatt emberi beavatkozás nélkül kialudt, így kizárólag a szerencsének volt köszönhető, hogy az égés nem terjedt tovább és anyagi kár sem következett be.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a korábban már büntetve volt vádlottal szemben börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra tett indítványt.
Címkék: összevesz, gyújtogat, kávézó, láng, benzin, Balaton, kék hírek