A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azokkal a Somogy vármegyei férfiakkal szemben, akik közül a fiatal felnőtt feltörte a biztonsági ajtóval felszerelt szobát, míg a milliókat érő zsákmány értékesítésénél három társa is közreműködött.

A vádirat lényege szerint a letartóztatásban lévő fiatal vádlott 2021 novemberében már betört két, lakókörnyezetében található családi házba, amely ingatlanokból réz dísztányért, valamint fűrészeket lopott. 

A vádlott azonban 2022 júliusában egy olyan házat szemelt ki, ahol korábban dolgozott, így tudta, hogy a sértett hol tartja nagy értékű aranyékszereit. A férfi először elforgatta az ingatlanra szerelt biztonsági kamerákat, majd a nyitott pinceablakon keresztül jutott a lakrészbe, ahol motorfűrésszel vágott lyukat a speciális ajtóba.

A fiatal vádlott a szobából közel 12 millió forint értékű ékszerekkel távozott, amik értékesítését már nem egyedül vitte végbe, hanem abban felbújtóként fiatalkorú társa, továbbá a zálogházakban történő eladásoknál két idősebb férfi ismerőse is közreműködött.

A vádlottak az ékszerek többségén még a lopás napján túl adtak, így az értékek kisebb része került csak vissza eredetben a sértetthez.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a fiatal felnőtt vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást, felnőtt társaival szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, míg a fiatalkorú terhelt vonatkozásában próbára bocsátás az indítvány.

(A felhasznált fényképeket a marcali rendőrök készítették a bűncselekmény helyszínén)

Címkék: motorfűrész, ékszer, millió, kamera, arany, lop, tolvaj, kék hírek