null

Fekete zsákokba gyűrt hamis ruhákat fuvarozott autójában anya és fia Szlovénia felé, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M7-es autópálya melletti pákozdi pihenőhelyre kiterelték a kocsit ellenőrizni.

Az autó rakterét zsúfolásig pakolták különböző márkajelzésű (Guess, Hugo Boss, Tommy Hilfiger, Gucci) pólókkal, tunikákkal és övekkel. A sofőrrel együtt utazó édesanyja elmondta, hogy az összes zsák, az azokban lévő divatárukkal együtt az ő tulajdona, amit a családjának vásárolt. A pénzügyőrök megállapították, hogy az eredeti márkajelzéshez hasonló logók és feliratok gyenge minőségű hamisítványok, amit később szakértő is megerősített.

A pénzügyőrök a több mint kétszáz darab hamis ruhát és kiegészítőt lefoglalták. Az utánzatok a védjegyek jogtulajdonosainak közel 4 millió forint vagyoni hátrányt okoztak. Az utasnak iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt kell majd felelnie. 

A hamisított termékek kiszűrése a piacról azért fontos, mert azok a vásárlókra nézve egészségügyi kockázatot is jelenthetnek, és a gazdaság szereplőinek is jelentős károkat okoznak.

Címkék: gucci, ellenőrzés, kék hírek