A Kaposvári Járási Ügyészség többrendbeli minősített csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki könnyen befolyásolható sértettek jóhiszeműségét kihasználva összesen közel négymillió forint kárt okozott.  

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi 2020 januárjától kezdődően különböző valótlan indokokra hivatkozva rávette az egyik sértettet arra, hogy a saját nevében mobiltelefon előfizetéseket kössön, használati cikkeket vásároljon, hiteleket vegyen fel, vagy kölcsönt adjon a vádlott részére. A kölcsönösszegeket ezután a vádlott költötte el, és az előfizetéseket, valamint a túlnyomórészt hitelre megvásárolt készülékeket – így mobiltelefonokat, a televíziót, a porszívót, de még a gáztűzhelyet – is kizárólag a vádlott használta, aki azonban a törlesztőrészleteket a sértettnek tett korábbi ígérete ellenére nem fizette meg, ezért az így felhalmozott adósságot később a sértettnek kellett rendeznie. 

az egyik sértettől kicsalt pénzből vásárolt tűzhelyről a fényképet a nyomozó hatóság a vádlott lakóhelyén tartott kutatás során készítette
az egyik sértettől kicsalt pénzből vásárolt tűzhelyről a fényképet a nyomozó hatóság a vádlott lakóhelyén tartott kutatás során készítette

A vádlottnak ezen túlmenően azért is felelnie kell a bíróság előtt, mert 2021 novemberében Kaposvár belvárosában megszólította a másik, mentális állapotából kifolyólag szintén könnyebben becsapható sértettet, akinek valótlanul azt állította, hogy munkát tud szerezni a részére. A közbenjárásáért a vádlott több részletben összesen 1.250.000 forintot kért a sértettől annak ellenére, hogy munkalehetőséget nem állt szándékában biztosítani a sértett részére, illetve ilyen előzetes befizetést a vádlott által említett munkáltató sem kér a leendő munkavállalóktól. 

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal kötelezze a férfit a sértetteknek okozott kár megtérítésére is. 

Címkék: hiszékeny, előleg, állás, munkahely, csal, kölcsön, millió, hitel, kék hírek