A Fonyódi Járási Ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal és folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a letartóztatásban lévő horvát állampolgárt, aki több üzletet is megkárosított Zala és Somogy vármegyékben.

A vád lényege szerint a húszas éveiben járó férfi 2023 januárjában kifejezetten abból a célból érkezett Magyarországra, hogy élelmiszer boltokból drágább alkoholos italokat lopjon.

A vádlott két nap alatt hét üzletben fordult meg, melyekből öt alkalommal járt sikerrel. A férfi módszere az volt, hogy egy kisebb, műanyag kosarat pakolt tele jobbára minőségi szeszes italokkal, majd azt a bejárati ajtó közelében hagyta. A terhelt ezt követően a kijáratnál kiment a boltból, de kis idő múlva visszatért és kihúzta a kosarat a bejáraton keresztül.

Az alábbi videófelvételt az egyik sértetti üzlet biztonsági kamerája rögzítette:

A fonyódi üzlet dolgozói azonban a férfit tetten érték és visszatartották a rendőrség kiérkezéséig.

A vádlott összességében 680 ezer forint értékű termékeket tulajdonított el.

Az ügyészségi indítványokkal egyezően a Fonyódi Járásbíróság a vádlottal szemben három év hat hónap börtönbüntetést, négy év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki, valamint négy évre kiutasította Magyarország területéről. A döntés fellebbezések folytán nem jogerős. 

Címkék: ital üzlet, külföldi, drága, lop, tolvaj, Balaton, kék hírek