A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat három férfival szemben, akiknek az ügyében a napokban hirdetett ítéletet a Kaposvári Járásbíróság.

A vádirat lényege szerint a börtöntapasztalattal rendelkező vádlottak jó ismerősi viszonyban voltak, akik közös fellépésükkel és fizikai erőfölényükkel visszaélve zárkatársaik előtt vezetőként léptek fel, és az akaratukat a zárkatársaikra rákényszerítették. Ezzel szemben a sértett első alkalommal került büntetés-végrehajtási intézetbe, a börtönviszonyokat nem ismerte, ezért a három vádlott „rászállt” azzal a céllal, hogy különböző összegeket zsaroljanak ki tőle.

Ennek során a vádlottak rendszeresen bántalmazták, illetőleg életveszélyesen megfenyegették a sértettet azért, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben elérhető fogyasztási cikkeket vásároljon nekik, illetve egyikük még különböző ruhanemüket is lopott tőle.

A vádlottak azonban nem elégedtek meg ennyivel, és a sértetten keresztül életveszélyesen megfenyegették az élettársát és édesapját is, akik - tartva a három erőszakos férfi külvilági kapcsolataitól, illetőleg a sértettel szembeni retorzióktól - a vádlottak követelésének megfelelően 1 millió forintot meghaladó értékben utaltak át különböző összegeket pénzküldő szolgáltatáson keresztül, illetőleg töltöttek fel telefon-egyenlegeket. 

A Kaposvári Járásbíróság ítéletében a váddal egyezően mondta ki bűnösnek a három férfit, akikkel szemben 4 év 2 hónap, 4 év 5 hónap és 5 év 6 hónap börtönbüntetést szabott ki, figyelemmel azonban arra, hogy a büntetés nem igazodik kellően a vádlottak társadalomra veszélyességéhez, ezért az ügyészség mindhárom vádlott vonatkozásában a büntetések súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést.  

Címkék: zsarol, zárka, fenyeget, börtön, kék hírek