A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntette, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat két férfival szemben, mivel miután a haragosukra támadtak, az egyikük még a földön fekvő sértett telefonját is elvette. 

A vád szerint a húszas és negyvenes éveikben járó férfiak 2022 júliusában Kaposvár belvárosában meglátták a sértettet, akit az idősebb férfi egy korábbi sérelme miatt rögtön megütött. A sértett ezt követően egy közeli vendéglőbe menekült, azonban a vádlottak utána futottak, és az étterem konyhájában tovább bántalmazták a haragosukat oly módon, hogy a fiatalabb férfi a földre rántotta, majd a már fekvő férfit a vádlottak még több alkalommal megütötték és megrúgták. 

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, a mobiltelefonja pedig kiesett a zsebéből. Ezt észlelve a fiatalabb vádlott az erőszak hatása alatt álló sértett telefonját magához vette és azzal együtt távozott a helyszínről, ezért neki kifosztás bűntette miatt is felelnie kell. 

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a fiatalabb, azonban büntetett előéletű vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, míg idősebb társával szemben közérdekű munka kiszabására tett indítványt. 

Címkék: belváros, verekedés, telefon, kék hírek, kaposvár