A Somogy Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat azzal a negyvenes évei végén járó siófoki férfival és huszonéves társával szemben, akik jelentős mennyiségű kokaint csempésztek be az országba.

Az idősebb vádlott 2021-ben holland kábítószer-kereskedő kapcsolataival megállapodott abban, hogy nagyobb mennyiségű kábítószert fog Magyarországra csempészni azzal a céllal, hogy azt – a feketepiacon szokásos hígítás és kiporciózás után - kereskedelmi forgalomban értékesítse. A férfi tevékenységébe idővel bevonta fiatalabb társát is.

A vádlottak összesen hat alkalommal utaztak ki Eindhovenbe autóvásárlás ürügyén egy autószállításra szolgáló kistehergépkocsival. Az utolsó két kiutazás idején már a fiatalabb férfi is aktívan közreműködött a kokaincsempészetben, ekkor az idősebb férfi egy pótkereket vitt magával, majd a kábítószert abban elrejtve hozták be Magyarországra.

a fényképet a nyomozó hatóság készítette a rajtaütés során
a fényképet a nyomozó hatóság készítette a rajtaütés során

A vádlottak több mint 4 kg kokaint csempésztek be az országba, azonban a hatodik kiutazást követően a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei az idősebb férfi siófoki lakóhelyén rajtuk ütöttek, a pótkerékbe rejtett kábítószert lefoglalták, és a fiatalabb férfit a helyszínen, míg az onnan elmenekült idősebb vádlottat később őrizetbe vették.

A Somogy Megyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában – az elfogásuk óta mindvégig letartóztatásban lévő - vádlottakkal szemben fegyházbüntetés, közügyektől eltiltás, pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Címkék: kokain, csempész, drog, kábítószer, Balaton, kék hírek