A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a 14010/1534/2022. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2022. szeptember 16-án 19 óra 40 perc körül Sántos külterületén, a 66-os főút és a Dombóvár-Gyékényes vasútvonal vasúti átjárójának tilos jelzésén áthaladva ismeretlen személy egy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járművel közlekedve nekiütközött, és letörte a sorompó csapórúdját, majd a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül, a 61-es út irányába elhajtott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve – névtelenségük megőrzése mellett - tegyenek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az átjáróban a tiltó jelzés ellenére történő áthaladás tilos és életveszélyes! A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel, ugyanis a vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vasúti jármű vezetőjének az esetek többségében egyszerűen lehetősége sincs a baleset elkerülésére.

Címkék: vasút, sorompó, szemtanú, vonat, kék hírek