A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége kifosztás bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki az őt befogadó asszony pénzét vette el. 

A vád szerint a húszas éveiben járó férfit az idős sértett 2022 júliusában befogadta a saját házába. Alig néhány nappal később azonban a vádlott kifigyelte, hogy az asszony hol tartja a készpénzét, majd a kora délutáni órákban – kihasználva azt, hogy a sértett éppen elaludt – az alvó nő ágyának közelében található szatyorból összesen 70 ezer forintot vett magához, amelynek jelentős részét még aznap alkoholra költötte. 

a fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette
a fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette

Miután a sértett felébredt, pénzének hiányát észlelve nyomban értesítette a rendőrséget, a járőrök pedig rövid időn belül, még a bűncselekmény elkövetésének napján elfogták az férfit, akinél ekkorra már csak 6.250 forint maradt a lopott pénzből.  

A Barcsi Járásbíróság a 2022. szeptember 27-én megtartott tárgyaláson a váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottat, és vele szemben 1 év 8 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, egyúttal kötelezte arra is, hogy az általa elköltött összeget fizesse vissza a sértettnek. A bíróság ítélete – mivel azt az ügyészség, a vádlott, és a védő is tudomásul vette – nyomban jogerőre emelkedett. 

Címkék: szállásadó, lop, ital, kifoszt, alkohol, fiatal, tolvaj, kék hírek