A Siófoki Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a nőt, aki ittas állapotban támadt a volt férjére. A vád szerint a harmincas éveiben járó nő 2022 júliusában Siófokon szórakozott, amikor megpillantotta a volt férjét. A haragos viszonyukra tekintettel a vádlott előbb a sértett arcába öntötte az italát, majd – amikor a volt férje emiatt számon kérte – lefejelte és megrúgta a férfit. A további bántalmazásnak az vetett véget, hogy a nőt az egyik ismerőse elvitte a helyszínről. 

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett. A feljelentés, és az eljárás során beszerzett kamerafelvételek alapján a siófoki nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőt, aki a bűncselekmények elkövetését beismerte.

A Siófoki Járásbíróság a 2022. szeptember 21-én megtartott tárgyaláson a váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottat, és vele szemben halmazati büntetésül 500.000,- Ft pénzbüntetést szabott ki. A bíróság ítélete – mivel azt az ügyészség, a vádlott, és a védő is tudomásul vette – nyomban jogerőre emelkedett. 

Az eseményeket egy biztonsági kamera rögzítette, a felvétel ide kattintva érhető el.

Címkék: férj, feleség, verekedés, ügyészség, kék hírek