A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a társszervek munkatársai 2022. augusztus 13-án 20 óra és augusztus 14-én 4 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre Siófokon, a Petőfi sétányon. A művelet célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt.
A fokozott ellenőrzés során a rendőrök a sétány területén és a környező utcákon közel 400 főt igazoltattak, közülük 8 főt állítottak elő elfogatóparancs, bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt. Egy fővel szemben kábítószer birtoklása, eggyel szemben pedig bódult járművezetés miatt kellett fellépniük az egyenruhásoknak. Az akcióban négy elfogatóparancs alapján körözött személyt is elfogtak.
Címkék: Petőfi sétány, Siófok, razzia, Balaton, kék hírek