A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki fékezés nélkül hajtott be az alárendelt útról a kereszteződésbe, mivel telefonját nézte és nem vette észre a STOP táblát.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2021 augusztusában a 67-es főutat keresztező egyik mellékúton közlekedett. A nőnek nem volt helyismerete, utast sem szállított, ezért a telefonján lévő program segítségével tájékozódott a szekszárdi otthona felé vezető útról.

A vádlott lassan haladt, látta azt is, hogy kereszteződéshez közelít, azonban a navigációra koncentrált és nem figyelte az út melletti közlekedési táblákat. A terhelt így az „Állj, elsőbbségadás kötelező!” tábla ellenére megállás és fékezés nélkül haladt be a főútra, ahol nekiütközött a szabályosan közlekedő sértetti személygépkocsinak. A kereszteződésben a sértett az ütközés erejétől egy, szintén a főútra kihajtani szándékozó, azonban a STOP táblánál álló busz elejének csapódott. 

A vétlen járművezető a baleset következtében súlyos, többszörös töréssel járó sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, beismerő vádlottal szemben a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott.

A bűncselekményt a főúton közlekedő egyik szemtanú fedélzeti kamerája rögzítette:

Címkék: navigáció, GPS, fék, sérül, baleset, kék hírek