A MÁV Zrt. és a Kaposvári valamint a Fonyódi Rendőrkapitányság munkatársai közösen ellenőriztek a napokban a rendőrkapitányságok illetékességi területén.

A közlekedési szakemberek az ellenőrzés alkalmával kirívó közlekedési szabályszegéssel nem találkoztak, ugyanakkor az ellenőrzés legfőbb célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet arra, hogy sajnos sok esetben fordul elő, hogy a járművezetők szabálytalanul hajtanak be a vasúti átjáróba, és vonatszerelvénnyel ütközve végzetes balesetet szenvednek.

null

A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel, ugyanis a vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vasúti jármű vezetőjének az esetek többségében egyszerűen lehetősége sincs a baleset elkerülésére!

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

- A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad.

- A vasúti átjárón csak folyamatosan - megállás nélkül - legalább 5 km/óra átlagsebességgel szabad áthaladni.

- Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a teljes sorompó mindként sorompó rúdja nyitott véghelyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés, jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.

- A vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt előzni TILOS!

Címkék: máv, vasút, ellenőrzés, rendőrség, kék hírek