A 61 éves vádlott 10 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést és 8 év közügyektől eltiltást kapott, valamint 5 évre eltiltották a közúti járművezetéstől - írja közleményében a Kaposvári Törvényszék.

A vádlott a sértettet – aki a cselekmény elkövetésekor 18. életévét betöltötte – gyermekkora óta ismerte, tudta, hogy nehéz anyagi és szociális körülmények között él 15 testvérével. A nőnek 16 évesen gyermeke született, tanulmányait nem fejezte be. A vádlott a kiszolgáltatott helyzettel, és azzal, hogy a sértettnek gyermekéről gondoskodnia kell, visszaélt, és javasolta neki, hogy ellenszolgáltatásért végezzen szexuális tevékenységet az általa szerzett férfiakkal. Ebből a célból őt fodrászhoz vitte, ruhákat vett neki.

2013 és 2018 között a sértett heti rendszerességgel nyújtott szexuális szolgáltatást Tabon és környékén a vádlott által megbeszélt helyszíneken különböző férfiaknak. Az ellenszolgáltatást a vádlott vette át, abból alkalmanként 2-3000,- Ft-ot adott át a sértettnek.

A második tényállási pont szerint a férfi egy közös ismerősön keresztül 2019-ben megismerkedett a 18. életévét be nem töltött, nehéz anyagi körülmények között élő nővel. 2019 májusa és 2020 júniusa között a vádlott a kiskorú sértettet kb. 4 alkalommal Tab környéki férfiakhoz szállította autóval abból a célból, hogy részükre szexuális szolgáltatást nyújtson, az ellenértéket pedig a vádlott vegye át. A kiskorú sértett próbálta
elkerülni a vádlottat, aki őt minden alkalommal bántalmazással fenyegette arra az esetre, ha ellenkezne vele, ezért beszállt a vádlott autójába.

A nő azonban felszólításra sem volt hajlandó szexuális szolgáltatást nyújtani, minden alkalommal arra kérte az azt igénybe vevő férfiakat, hogy hívják oda a vádlottat, és vigye őt haza. A vádlott, amikor erről értesült, kiabált a sértettel, és őt egy alkalommal a fején megütötte.

Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért jelentett be fellebbezést, így az eljárás a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

Címkék: kényszermunka, emberkereskedelem, Pécsi Ítélőtábla, kék hírek