Szombaton az esti órákban két fiatal Marcali egyik parkolójában odament egy ismerőséhez, hogy egy korábbi nézeteltérésüket tisztázzák. Egyikük megpróbálta kirángatni a sértettet az autójából, majd amikor a férfi kiszállt, a másikuk a földre lökte, majd több alkalommal megütötte vitapartnerét, akinek a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. Az egyenruhások az adatgyűjtést követően a feltételezett elkövetőket másnap délelőtt elfogták és a Marcali Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók a 20 éves helyi lakost garázdaság vétség, a 17 éves szintén marcali társát pedig garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki - tájékoztatott minket a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
 
 

Címkék: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, vita, rendőrség, kék hírek