A Kaposvári Járási Ügyészség eredményes ügyészi fellebbezése folytán súlyosították annak a férfinak a büntetését, aki unokázós csalás módszerével 3 millió forintot csalt ki egy idős asszonytól.

A vádlott társai még 2019 decemberében egy brit telefonszámról hívták fel az idős sértettet úgy, hogy egyikük az idős asszony unokájának adta ki magát. A férfi a beszélgetés során arra hivatkozva csalt ki pénzt a sértettől, hogy autóbalesetet okozott, és 3 millió forintra van szüksége sürgősen ahhoz, hogy a másik fél ne tegyen ellene feljelentést, illetve ne bántalmazzák ott a helyszínen. A magát az unoka barátjának kiadó vádlott a telefonhívás idején már ott várakozott a sértett házánál, akitől 3 millió forintot vett arra hivatkozva, hogy a pénzt majd ő fogja eljuttatni a baleset helyszínére.

A vádemelést követően eljáró bíróság ugyan bűnösnek mondta ki a férfit, és vele szemben 2 év 5 hónap börtönbüntetést és 3 évi közügyektől eltiltást szabott ki, azonban nem tartotta megállapíthatónak azt a minősítés szempontjából fontos körülményt, hogy a vádlott a bűncselekményt idős koránál fogva a megtévesztést korlátozottan felismerni képes személy sérelmére követte el. Az ügyészség ezért a bűncselekmény súlyosabb minősítése és a büntetés súlyosítása érdekében is fellebbezést jelentett be.

A másodfokon eljáró Kaposvári Törvényszék a 2022. február 1. napján kihirdetett ítéletében - osztva az ügyészi álláspontot - az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az azóta is letartóztatásban lévő vádlott cselekménye súlyosabban minősül, ezért a vele szemben kiszabott büntetést 4 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra emelte fel.

(A fotó a nyomozó hatóság szemléjén készültek a vádlott által használt gépkocsiról.)

 

Címkék: unókázós, fellebbezés, ítélet, csaló, büntetés, millió, kék hírek