A Kaposvári Járási Ügyészség végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott azzal a férfival szemben, aki 2021 januárjától kezdődően sorozatosan követett el közlekedési bűncselekményeket. A 33 éves vádlott soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, ennek ellenére többször is a volán mögé ült.

A vádlott 2021 januárjában szeszes ital fogyasztását követően vállalkozott több utas szállítására, majd lesodródott az útról, a balesetben pedig az egyik utasa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfi ezen túlmenően 2021 márciusában és augusztusában is ittasan okozott baleseteket, ezen alkalmakkor azonban személyi sérülés nem történt.

A több rendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés, illetve a közúti baleset gondatlan okozásának vétségén túlmenően a férfinak azért is felelnie kell, mert 2021 júniusát követően háromszor is annak ellenére vezetett autót, hogy őt a bíróság a járművezetéstől korábban már eltiltotta. A sorozatosan elkövetett bűncselekményekre tekintettel a vádlottat a kaposvári rendőrök az utolsó esetet követően őrizetbe vették, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, illetve végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

(A fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette.)

Címkék: kék hírek, eltilt, ittas, jogosítvány, sérül, baleset