2021.12.06 - Hétfő
Miklós

Ököllel támadt az őt ellátó ápolóra 2021. November 25. - Csütörtök 09:22 | Címkék: kék hirek, pánikbeteg, ellát, ápoló, Kórház, támad

Egy 23 éves pánikbeteg nő nem volt megelégedve az ellátással.

A Marcali Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a 23 éves nővel szemben, aki vágott sebének ellátását követően a kórházból való távozáskor ököllel arcon ütötte az egészségügyi dolgozót.

A vád szerint a fiatal nő egy törött pohárral elvágta kezét késő este 2020 novemberében, ezért a Marcali Városi Kórházba ment. A vádlottat az egyébként mentőtisztként dolgozó, de aznap ügyeletet ellátó sértett fogadta, majd az ügyeletes orvos varrta össze sebét.

A seb ellátását követően az évek óta pánikbetegséggel küzdő terhelt tünetei felerősödtek, pánikrohama volt, amit a sértett és több dolgozó sikeresen kezelt. Amikor a vádlott ellátása befejeződött, a már nyugodtabb vádlottal a sértett közölte, hogy kérése ellenére nem fogják értesíteni szüleit, hiszen már ő is képes telefonálni.

A fiatal nő az őrző kórteremből fel is hívta szüleit, akik a kórházba siettek. A hozzátartozóinak történő átadásakor azonban a vádlottnak ismét pánikrohama volt, melynek során a szülei értesítésének mellőzését is sérelmezte. Ezt követően a nő a kerekesszékből való felsegítésekor a sértetthez fordult, majd „ezzel még tartozom” kijelentéssel indulatból ököllel kis erővel megütötte arcán.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a terhelttel szemben.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás