A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 63 éves férfival szemben, aki biztonsági őrként okozott súlyos sérülést a felszólításaira szidalmakkal felelő ittas férfinak.

A vádlott biztonsági őrként dolgozott a pályaudvaron, amikor felfigyelt a váróteremeben ittas állapotban hangoskodó két férfira, akik között azért alakult ki vita, mert a sértett nem akart barátjával kártyázni, ezért a felé nyújtott paklit kiverte társa kezéből. A vádlott ekkor egy kisebb pofon kíséretében felszólította a sértettet, hogy a hangoskodást fejezze be és a szétszórt kártyalapokat szedje össze.

null

A sértett erre válaszul trágár szavak kíséretében szidalmazni kezdte a vádlottat, aki ettől indulatba jött, és a ruháját megragadva földre vitte a rúgkapáló sértettet, akit kétszer kis erővel ököllel az arcán is megütött. A sértett ezután elhagyta a várótermet, később azonban kiderült, hogy a bántalmazás következtében súlyos – a felkarcsont törésével járó – sérülése keletkezett.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.

Címkék: pályaudvar, biztonsági őr, kaposvár, kék hírek