A feltételezett elkövető betört egy kaposvári templom épületébe, azonban meghiúsult a menekülési kísérlete, pár percen belül Castor, a nyomkövető kutya azonosította.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába szombat hajnalban érkezett bejelentés, hogy ismeretlen tettes betört egy kaposvári templom lelkészi hivatalának épületébe. A betörést követően azonnal megszólalt a riasztó, így az elkövető - anélkül, hogy bármit elvitt volna - rögtön kimászott az egyik ablakon és elszaladt.

null

A körzeti megbízottak pár perccel később, a helyszíntől nem messze igazoltattak egy 36 éves helyi férfit, akinek sáros és szakadt volt a ruházata. Eközben a templomtól nyomkövető kutyát is indítottak, Castor egészen az intézkedés helyszínéig követte a szagnyomokat.

A rendőrök Cs. Rolandot előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Címkék: castor, templom, betörés, kék hírek