A Somogy Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot azzal a 21 éves, külföldi állampolgár férfival szemben, aki nem haragosának ment neki az általa vezetett kisteherautóval, hanem a rá hasonlító bátyjának.

A vád szerint a fiatal vádlott 2019-ben egy Barcs melletti faluban lakott együtt lánytestvérével és annak barátjával, akivel egy családi vita kapcsán megromlott a viszonya. A férfi 2019 szeptemberében otthonának utcájában közlekedett egy 2310 kg saját tömegű tehergépkocsival, amikor észrevette az úttest szélén álló és családtagjaival beszélgető sértettet. Mivel a sértett hasonlított öccsére, ezért a vádlott azt hitte, hogy haragosa áll az út mellett.

A terhelt ekkor gázt adott, a járművet a sértett felé kormányozta, majd 52-55 km-es sebességgel elütötte. A sértett az ütközés erejétől közel 13 métert repülve az út melletti árokba zuhant, a vádlott pedig autójával egy sóderhalomnak ütközött és az úttesten keresztben állt meg.

null

A sértettnek az elütés következtében 12 hét alatt gyógyuló töréses sérülései keletkeztek, azonban a jármű sebességére és tömegére tekintettel életveszélyes, vagy halálos sérüléseket is szenvedhetett volna.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a férfival szemben.

Címkék: gázolás, ügyészség, teherautó, kék hírek