A Fonyódi Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt gyorsított eljárásban – őrizetbe vétele alatt - állított bíróság elé egy 20 éves férfit.

Az ittas vádlott 2021 augusztusában egy balatonlellei rendezvényen szórakozott úgy, hogy a színpad előtti területen táncolt, közben azonban a kezében lévő pohárból az italt a mellette szórakozókra locsolta, ezért a rendezvényt biztosító személyzet egyik tagja megkérte, hogy ne zavarja többi szórakozni vágyót, és távolodjon el tőlük.

A férfi a kérésnek látszólag eleget tett, azonban amikor kissé távolabb ment a színpadtól, hirtelen indulatba jött, és a kezében tartott üvegpoharat a földhöz vágta, majd rátámadt a biztonsági őrre, akit két alkalommal ököllel arcon ütött, illetve nyakánál fogva egy ott parkoló tehergépkocsi csomagterébe rántott. A férfi a dühöngéssel akkor sem hagyott fel, amikor a sértett egyik kollégája, illetve egy ott szórakozó férfi próbálták megfékezni, illetve a rendőrök kiérkezéséig visszatartani, mivel - ahogy távozott a helyszínről - őket is fellökte.

A garázda férfit végül a fonyódi rendőrök fogták el, akik az előállítását követően őrizetbe vették. A bántalmazás következtében a biztonsági őr sértettnek nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek.

A Fonyódi Járásbíróság a 2021. augusztus 6. napján megtartott bíróság elé állítás keretében meghozott ítéletében az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a férfit, akivel szemben 1 év 6 hónap börtönbüntetést szabott ki, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

(A fotó a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készült.)

Címkék: részeg, tör, ököl, biztonsági őr, verekedés, koncert, fiatal, Balaton, kék hírek