Július 23-án délben egy 39 éves hácsi lakos, egy élelmiszerbolt előtt korábbi sérelmek miatt ököllel arcon ütötte haragosát, aki ezt követően nekiesett egy padnak. A sértett az eset során 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bántalmazásnak a bolt vásárlói vetettek véget és próbálták lenyugtatni az agresszort. A bejelentést követően a rendőrök még aznap elfogták a gyanúsítottat, majd előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra - írja a Police.hu.

A nyomozók a férfit - bűnügyi őrizetbe vétele mellett - garázdaság, valamint könnyű testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, valamint előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
 
 

Címkék: kisbolt, Hács, verekedés, kék hírek