2022.01.25 - Kedd
Pál
-10ºC / 2ºC
Erősen felhős

Fakaróval és ököllel verte meg a befogadott hajléktalant 2021. Július 16. - Péntek 10:17 | Címkék: kék hirek, karó, orrcsont, megver, ital, részeg, hajléktalan

A 65 éves férfi és vendége előbb berúgtak, majd hajnalban a házigazda dühbe gurult ...

A Marcali Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 65 éves férfival szemben, aki otthonába fogadta hajléktalan ismerősét, aztán egy közös italozás után fakaróval okozott 8 napon túl gyógyuló sérülést neki.

A vádiratban foglaltak szerint az egyébként hajléktalan sértett 2021 márciusában költözött a vádlott Marcalihoz közeli faluban lévő otthonába.

A költözést követő kis idő elteltével a vádlott és vendége együtt fogyasztottak nagy mennyiségű szeszes italt, majd nyugovóra tértek. A hajnali órákban azonban vita támadt közöttük, mert a sértett nem tudta megmondani, hol hagyta az egyik szoba kulcsát.

A vádlott a vitatkozás során indulatos lett, dühében először elgáncsolta a sértettet, majd ököllel arcon ütötte, aztán egy fakarót vett magához, amivel addig ütlegelte vendége fejét, amíg a karó több darabra tört. A férfi bántalmazása következtében nem csak az eszköz, hanem a sértett orrcsontja is eltörött.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában - tárgyalás mellőzésével - végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a vádlottal szemben.

(A felhasznált fényképet a marcali rendőrök a szemle során készítették.)

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás