2021.12.09 - Csütörtök
Natália
-1ºC / 2ºC
Eső

Targoncával ralizott az üzemcsarnokban 2021. Július 08. - Csütörtök 10:00 | Címkék: targonca, Autó, kék hirek, munkagép, ittas

A húszéves fiatalember piásan elég sok dolgot csinált, amit nem kellett volna.

A Kaposvári Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmények emelt vádat azzal a 20 éves kaposvári férfival szemben, akit a jogosítvány és a saját gépkocsi hiánya sem tartott vissza attól, hogy ittasan vezessen.

A vádlottnak először 2020 szeptemberében jött meg a kedve az ittas vezetéshez, fel is figyelt egy közelben leállított autóra, amit tulajdonosa nyitott állapotban, a kulccsal a gyújtáskapcsolóban hagyott. A férfi a jármű birtokba vétele után Kaposváron kezdett autózni, azonban a járőrök hamar felfigyeltek rá, és alkoholszondás vizsgálatra előállítottak, majd az intézkedés végén szabadon bocsátottak. A még mindig ittas vádlott ezután visszament a jogtalan használat végett elvett autóhoz, majd azt visszavitte a sértett házához.

A fiatal 2020 októberében megismételte ugyanezt, ekkor azonban három autó felnyitását követően csak a negyediket tudta beindítani, amivel már távolabbra, egészen Kaposújlakig merészkedett, holott ekkor is erősen ittas volt, és a jogtalanul elvett gépkocsival neki is ütközött egy másik, út szélén parkoló járműnek. A sértett autója azonban egy idő után leállt, ezért a vádlott gyalogosan indult hazafelé, mivel azonban az egyik közlekedőnek feltűnt, hogy a férfi ittas állapotban vezetett, ezért a rendőrök ekkor is előállították.

A vádlott 2020 novemberében újra vezetni akart, ezért ittas állapotban volt munkáltatójának telephelye felé indult. Útközben megkísérelt több autót is felnyitni, illetve elindítani, azonban nem járt sikerrel. A volt munkahelyén viszont tudta, hogy a targoncák kulcsait hol szokták hagyni, ezért két munkagéppel is „ralizni” kezdett az egyik üzemcsarnokban. Miután megunta a targoncák vezetését, egy másik cég teherautóit is megpróbálta elindítani, végül itt is sikerrel járt. A vádlott ezután a telephelyet elhagyva, immár közúton ismételten ittasan vezetett, azonban a kaposvári járőrök intézkedés alá vonták, és ekkor már őrizetbe is vették.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a jármű önkényes elvétele miatt még fiatalkorúként próbára bocsátott, bűnügyi felügyelet alatt álló férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés, közügyektől és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

(A fényképek a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készültek.)

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás