A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, nemesfémre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a három férfival szemben, akik hétvégi házakba és pincékbe törtek be Kaposváron, az Ivánfahegyen.

A két 20 éves férfi, valamint 25 éves társuk 2020 decemberétől kezdődően összesen nyolc ingatlanba tört be olyan módon, hogy az ajtókat és ablakokat, valamint az azokra felszerelt lakatokat vagy rácsokat lefeszítették, de olyan eset is előfordult, hogy a kiszemelt házba az elkövetők a fal megbontása útján jutottak be.

Miután behatoltak az épületekbe, a vádlottak szinte minden mozdítható és értékkel bíró, de leginkább fémből készült tárgyakat és szerszámokat loptak el a sértettektől, mellyel nekik egyenként 1.000,- Ft és 141.000,- Ft közötti, összesen 255.000,- Ft kárt okoztak. A vádlottak ezen túlmenően az egyes helyszíneken jelenetős rongálási kárt okoztak a behatolás, illetve az ingatlanokban való kutatás során.

A kaposvári nyomozók végül 2021 márciusában azonosították és elfogták az elkövetőket, akik közül a két fiatalabb vádlott letartoztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő fiatalabb vádlottakkal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, míg idősebb társuk vonatkozásában - aki csak egyetlen bűncselekmény elkövetésében vett részt - próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt azzal, hogy a bíróság valamennyi vádlottal szemben rendeljen el vagyonelkobzást is.

(A fényképek a nyomozó hatóság helyszíni szemléi során készültek.)

Címkék: fém, Ivánfahegy, kifoszt, pince, betör, kék hírek