A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a 46 éves baranyai férfival szemben, akit már több alkalommal elítéltek ittas vezetés miatt.

A járművezetéstől már korábban eltiltott vádlott 2020 októberében egy üveg vörösbor elfogyasztása után, Baranya megyei lakóhelyéről indulva vezette ittas állapotban a személygépkocsiját azzal a szándékkal, hogy egy több mint 40 kilométerre lévő, Kaposvár környéki faluba jusson. Az ittas vádlott azonban Lad községbe érve, az egyik kanyarban elvesztette az uralmát autója felett, és a vízelvezető árokba hajtott.

A baleset helyszínén a rendőrök alkoholszondát alkalmaztak az árokba csúszást sérülés nélkül megúszó férfival szemben, mely alapján megállapítható volt, hogy a vádlott súlyosan ittas állapotban vezette a gépkocsiját.

A vádlottnál nem ez volt az első ilyen eset, ugyanis 2018. évben 500 ezer forint pénzbüntetésre és 1 év járművezetéstől eltiltásra, míg 2020. évben 750 ezer forint pénzbüntetésre és 3 év 6 hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte őt a bíróság.

A Barcsi Járásbíróság ítéletében az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a férfit, akivel szemben 1 év 5 hónap fogház fokozatú - 2 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztést és 6 év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a védelem enyhítésért fellebbezett.

A vádlott az esettel kapcsolatban nemcsak a baleseti sérülést, hanem egy újabb bűncselekmény miatti felelősségre vonást is megúszott, mivel az általa elkövetett bűncselekmény után, 2021. május 14. napján lépett hatályba a Btk.-nak a szigorító rendelkezése, mely szerint bűncselekményt követ el az, aki a büntetőeljárásban kiszabott járművezetéstől eltiltás hatálya alatt járművet vezet, ami akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

(Az árokba csúszott gépkocsit rögzítő fényképek a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készültek.)

Címkék: eltilt, ítélet, sofőr, ittas, jogosítvány, baleset, kék hírek