A Marcali Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett kifosztás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a két férfival szemben, akik hamis ürüggyel mentek be az idős sértett házába, hogy onnan értékeket szerezzenek.

A 26 és 38 éves vádlottak 2020 decemberében magukat valótlanul önkormányzati dolgozónak kiadva szociális tűzifa ajánlatával keresték fel a családi házban egyedül élő, gondozásra szoruló sértettet. A vádlottak a mozogni csak nehezen képes idős férfit iratai és bankkártyája átadására szólították fel, eközben pedig elkezdtek értékek után kutatni a házban. Ekkor jelent meg a sértett gondozója, aki számon kérte az elkövetőket, így végül üres kézzel távoztak.

A vádlottak két nappal később ismét megjelentek a sértett házánál, és újfent a korábbi trükkös módszerrel próbálták meg kifosztani a sértettet, a gondozó váratlan megjelenése miatt azonban ez alkalommal sem jártak sikerrel. Az ezt követően tett feljelentés, és a gondozó vallomása alapján a marcali nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták az elkövetőket, akiknek a letartóztatását a bíróság az ügyészség indítványára elrendelte.

A Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

(A fénykép a nyomozó hatóság által foganatosított szemle során készült.)

 

 

Címkék: átver, tűzifa, csal, kifoszt, trükk, szociális, önkormányzat, idős, kék hírek