A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot azzal az 50 éves férfival szemben, aki volt házastársát szidalmazta, majd megütötte és megrúgta Kaposvár belvárosában.

A vád szerint a vádlott 2021 februárjában a kora reggeli órákban a kórházban dolgozó sértett elé ment, mivel ismerte volt felesége munkarendjét és tudta, hogy végzett éjjeli műszakjával.

A férfi az intézmény bejárata előtt szóváltásba került a szállására tartó sértettel, amely során kifogásolta a nő életvitelét és azt, ahogy közös gyermekükről gondoskodik. Az indulatos vádlott a sértettet trágár szavakkal is illette, majd a nőt egy alkalommal arcon ütötte és combon rúgta.

A vádlott ezt követően látszólag felhagyott erőszakos magatartásával és kocsijába ülve elhajtott a helyszínről, azonban kis idő múlva ismét megjelent a gyalogosan közlekedő sértett közelében. A férfi ekkor tovább szidalmazta volt házastársát és nagy erővel térden rúgta, amely miatt a sértett a járdára esett.

A vádlott bántalmazása következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést indítványozott a férfival szemben.

(A felhasznált fényképet a kaposvári rendőrök az adatgyűjtés során készítették.)

Címkék: műszak, elvált, feleség, verekedés, kék hírek