2021.09.19 - Vasárnap
Vilhelmina

Dílerek: hét emberrel szemben emelt vádat az ügyészség 2021. Május 13. - Csütörtök 12:19 | Címkék: Drog, kék hirek, fiatalkorú, börtön, díler, vad, kábítószer

A vádlottak marihuánát és amfetamint adtak el, illetve fogyasztottak.

A Kaposvári Járási Ügyészség kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat hét vádlottal szemben, akik marihuánát és amfetamint adtak el, illetve fogyasztottak Kaposváron és környékén.

A kaposvári rendőrök a nyomozás során 21 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük a vádirat szerint öten ismeretlen forrásból, valamint egymástól szerezték be és értékesítették elfogásukig az eladásra szánt kábítószert 2019-ben és 2020-ban.

A vádlottak felderített vevői jobbára fiatal kaposvári és környékbeli személyek voltak, akik saját fogyasztásra, kis tételben vásároltak és a kereskedőkkel telefonos alkalmazásokon keresztül, valamint személyesen tartották a kapcsolatot.

A kereskedéssel vádolt I. rendű terheltnek - tudva arról, hogy tizennyolcadik életévét még nem töltötte be - a büntetett előéletű II. rendű és III. rendű társa is adott el nagyobb mennyiségű marihuánát, amely cselekmény 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában előkészítő ülésen történő beismerés esetén a bűnügyi felügyelet alatt álló, fiatalkorú vádlottal szemben 3 év javítóintézeti nevelés alkalmazását, a felnőttkorú kereskedőkkel szemben azonban 3 és 7 év közötti börtönbüntetések kiszabását indítványozta.

(A felhasznált képek a nyomozó hatóság által végrehajtott házkutatásokon készültek, amelyek során a képeken látható kábítószer fogyasztáshoz használt őrlők is le lettek foglalva.)

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás