A Kaposvári Járási Ügyészség zaklatás vétsége és nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a 28 éves férfival szemben, aki volt élettársa új párját zaklatta, majd azért, hogy egy ütést megtoroljon, a férfi autóját is megrongálta.

A vádlott 2019 novemberében szakított élettársával, aki rövid időn belül új párt talált magának. Ezt azonban a vádlott nem tudott elfogadni, ezért változatos módon zaklatni kezdte élettársa új barátját, melynek során több száz hívást, szöveges és képes üzenetet küldött a sértettnek. A vádlottat még az sem tartotta vissza, hogy a sértett időközben hívószámot váltott. A férfi a közösségi oldalakon próbálkozott, több profilt is létrehozott magának, amelyekről rendszeresen küldött - olykor meglehetősen durva hangnemben - üzeneteket a sértettnek.

A vádlott személyesen is megpróbált kapcsolatba lépni élettársa új kedvesével, egy benzinkúton és egy bevásárló központ parkolójában sem hagyta békén, illetőleg egy alkalommal Kaposvár szerte követte gépkocsival, aminek csak az vetett véget, hogy a sértett leparkolt a rendőrség épülete előtt.

A vádlott és a sértett konfliktusa 2020 júniusában csúcsosodott ki, amikor egy személyes találkozásuk során a sértett megütötte a vádlottat. Miután az eset miatt a rendőrök előállították a férfit a Kaposvári Rendőrkapitányságra, a vádlott összekarcolta a sértett helyszínen maradt gépkocsiját, amivel több mint 700 ezer forint kárt okozott.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy annak végrehajtását a bíróság próbaidőre függessze fel.

(A fotók a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készültek.)

Címkék: féltékeny, zaklat, rongál, élettárs, kék hírek