A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, temetőben a halott emlékére rendelt tárgyra, nemesfémre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 41 éves férfival szemben, aki a kaposvári Keleti, illetve Nyugati temetőből több sírról lopott el értékes bronz szobrokat.

A férfi közfoglalkoztatottként kaposvári temetőkben dolgozott, amikor elhatározta, hogy anyagi nehézségeit a sírokon lévő bronzszobrok ellopásával fogja megoldani. A vádlott ennek megfelelően 2020 decemberében a Keleti temetőben négy, míg a Nyugati temetőben egy síremlékről tulajdonított el míves bronz szobrokat, így bronz rózsákat, galamb-, illetve lovasszobrokat összesen 975.000,-Ft értékben úgy, hogy a lopások elkövetése során több esetben magában a sírban is kárt tett.

A kaposvári rendőrök végül 2020 karácsonya előtt elfogták a férfit, aki teljeskörű beismerő vallomást tett, így feltárta azt is, hogy mi lett az eltulajdonított értékek sorsa, melynek következtében a nyomozók a szobrokat – egy kivétellel – vissza tudták juttatni a sértetteknek.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Az ügyészség a férfival szemben büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására és vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt.

Címkék: temető, tolvaj, kaposvár, kék hírek