2021.09.24 - Péntek
Gellért, Mercédesz

A börtönben sem javult meg 2020. December 09. - Szerda 08:11 | Címkék: Emberölés, kék hirek, zsarolás, börtön

Az emberölés miatt elítélt férfi a fegyházból zsarolta áldozatát.

A Nagyatádi Járási Ügyészség hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat egy különös visszaeső férfi és társa ellen, akik közül a büntetés-végrehajtási intézetben lévő férfi úgy szerzett pénzt a sértettől, hogy telefonon végrehajtónak adta ki magát, majd fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy még a telefonálás napján fizesse be a követelt összeget az általa adott számlaszámra, ahonnan a pénzt szabadlábon lévő nő ismerőse felvette.

A vádiratban foglaltak szerint az emberölés miatt is elítélt, 15 év fegyház büntetését töltő 29 éves férfi 2019 nyarán úgy tartott magánál egy mobiltelefont, hogy arra engedélye nem volt.

A vádlott 2019 júliusában bűncselekmény elkövetéséhez használta az illegálisan tartott telefont, amikor felhívta a Somogy megyében élő sértettet. A férfi a telefonban elhitette a sértettel, hogy ő hatósági végrehajtó és közműtartozásai miatt 63.000 forintot kell még aznap átutalnia, mert ha ennek nem tesz eleget, lakására mennek és onnan foglalják le vagyontárgyait.

A megfenyegetett sértett a vádlott utasítása szerint lakóhelye postahivatalából feladóvevényen befizette a követelt összeget.

A zsarolás útján megszerzett pénzt a vádlottal összejátszó nő a bankszámlán történő jóváírás napján egy kazincbarcikai bankautomatából felvette és azt ismeretlen célra fordította.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a férfival szemben előkészítő ülésen történő beismerés és tárgyalásról lemondás esetére 5 év börtönbüntetést szabjon ki, míg társa vonatkozásában a 2 év börtönbüntetés végrehajtását 4 évre függessze fel.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás