A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség és a társszervek bevonásával a hétvégén ismét összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzést hajtott végre Siófok bulinegyedében. A művelet célja a július 17-étől rendezvényterületté nyilvánított Petőfi sétányon elkövetett jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt.

null

A razzia során az egyenruhások a sétány területén és a környező utcákon közel ezer embert ellenőriztek. Helyszíni bírságot két esetben szabtak ki, feljelentéssel négy alkalommal éltek, és további 20 személyt részesítettek figyelmeztetésben.

A rendőröknek egy esetben garázdaság gyanúja miatt is intézkedni kellett egy 21 éves ácsi férfivel szemben, akit a Készenléti Rendőrség közelben lévő egységei a bűncselekmény elkövetésén tetten értek, majd elfogását követően a Siófoki Rendőrkapitányságra állítottak elő.

Videó is készült a razziáról!

Fokozott ellenőrzés a Petőfi sétányon

Ismétlés a Petőfi sétányon, közel száz rendőr újból akcióban Fokozott ellenőrzés Siófokon.

Címkék: petőfi sétány, razzia, siófok, kék hírek