A Siófoki Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 37 éves - letartóztatásban lévő - férfit, aki alkalmi lopás módszerével tulajdonított el nagyobb értékeket Siófokon.

A büntetett előéletű vádlott alig három héttel a 2020 májusában történt szabadulása után egyik ismerősével sétált Siófok belvárosában, amikor társa egy telefonhívás miatt lemaradt tőle. A vádlott ekkor felfigyelt egy lakóházra, amelynek nagykapuja nyitva volt.

A vádlott egy hirtelen ötlettől vezérelve bement az udvarra, ahol egy nyitott állapotban hagyott kisteherautó vezetőfülkéjéből kilopott egy értékes mobiltelefont, valamint közel 200 ezer forint készpénzt a sértett igazolványaival és bankkártyáival együtt.

A vádlott ezután bevárta az egészből mit sem sejtő ismerősét, majd közösen továbbmentek a belváros felé, azonban a siófoki rendőrök alig egy órával később elfogták a férfit, akitől a sértett valamennyi értéke megkerült. A vádlottat ezután őrizetbe vették, majd az ügyészség kezdeményezésére a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A Siófoki Járásbíróság - az ügyészség indítványával egyetértve - a többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben 2 év 6 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztést és 3 év közügyektől eltiltást szabott ki. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, míg a védelem enyhítésért fellebbezett.

Címkék: visszaeső, lopás, Balaton, kék hírek