Az I. és II. fokú viharjelzések ideje alatt a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2020. június 20-án 6 esetben összesen 21 személynek segítettek partra jutni.

A homokpadra futott, vagy műszaki hiba miatt manőverezhetetlenné vált vitorláshajók mellett a legnagyobb bajba az a három személy jutott, akik a Csopak előtti vízterületen csónakjukban ülve, a hirtelen feltámadó erős szélben egy karóba kapaszkodva várták a segítséget. Miután a balatonfüredi vízirendőrök észlelték őket, a csónakkal együtt mindhármukat a paloznaki kikötőbe szállították.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a vízen, vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat.

Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

A viharjelzés figyelembe vételével, jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!

Címkék: vízirendőr, ment, vihar, Balaton, kék hírek